10. rész

Sziasztok!=) A hétvégén már nem tudok újrészt hozni, mert Halasnapok van, de hétfőn megpróbálok hozni, addig kitartást!=) És tettem fel egy fontos kérdést, válaszoljatok légyszi! *.* <3

Éreztétek már úgy, hogy amit eddig hittetek, hogy valós, megszűnik? Mintha csak álmodtad volna s reggel felkelsz, s sehol sincs semmi. Akiket eddig a szüleimnek hittem, nem is azok? Ki az apám? Mi történt közöttük? Vajon apa tudta, hogy más gyerekét neveli? Rengeteg megválaszolatlan kérdés.

-          Anne beszéljük meg. – vette ki a kezemből a képet Rob.

-          Anne beszélnünk kell! – fogta meg a könyökömet Justin.

-          Justin menj el! – utasítottam.

-          Tessék? Nem megyek sehová nélküled!

-          Menj el! – kiabáltam. – Menj Selenához, s soha ne gyere vissza! Soha!

Justin a szemembe nézett, de elkaptam a fejemet s a bejárati ajtó felé mutattam. Tudtam, hogy ha kilép azon az ajtón soha nem látom újból, de muszáj volt. Még a végén beleszeretek, s azt nem akarhatom. Mellesleg az élet baszakszik velem. Nem szeretném az én terheimet ráerőltetni.

Becsuktam a szememet, majd elképzeltem, hogy minden a régi kerékvágásba megy. Az a személy az apám, akit hittem is, nincs Justin, nem halt meg Amanda, minden a régi! Bárcsak, bárcsak!

-          Sajnálom Anne. – lépett ki az ajtóm.

Hatalmas levegőt vettem, majd erőt vettem magamon s leültem Robbal beszélni.

-          Anne, anyád és én már iskola óta ismerjük egymást. Szerelmesek voltunk, de összejött az apáddal, s még utoljára eltöltöttünk egy estét, s így lettél te. Senki nem tudja, csak én és ő most már te is.

-          Tessék? Akkor én csak egy baleset vagyok? – csattantam fel.

-          Te vagy az életem legjobb része. Nagyon régóta figyelem ahogyan növekszel. Csak azt sajnálom, hogy nem én neveltelek a kezdetek óta.

-          És Amanda?

-          Ő Tomé. – engedett felém egy mosolyt.

-          Friss levegőre van szükségem. – álltam fel.

Felkaptam a kabátomat, majd kiléptem a hűvös utcára. Az emberek ilyenkor már a szerető családjaikkal vannak. Nincs sok olyan elfuserált ember, aki  ilyenkor az utcákat rója. De nekem most erre van szükségem. Átkell mindent gondolnom.

Éppen egy sötét sikátor mellet haladtam el, mikor megláttam 2 alakot felém közeledni. Nem igazán törődtem velük, inkább gyorsabb léptekkel haladtam tovább, ám akkor igazán be pánikoltam mikor megjelent előttem ismét 2 újabb alak. A levegőben érezni lehetett a tömény alkohol szagát. Próbáltam a kiutat keresni, de körbevettek, s egyre jobban közelítettek felém.

-          Hello szépségem! – ütött rá a fenekemre az egyik pasi.

-          Mi járatban vagy cicavirág? – simogatta meg a hajamat egy másik ember.

Nem tudtam válaszolni, mert egy kocsi reflektorjára lettem figyelmes. Majd egy hatalmas dudálásra s már mellettem is termett.

-          Szállj be! – nyitotta ki az ajtót a titokzatos megmentőm.

Nem volt más választásom, vagy beszállok vagy megerőszakolnak. Bepattantam mellé majd szépen kifarolt, s már száguldottunk is. Végignéztem a megmentőmön, s egy szőke kékszemű férfival találtam magam szembe.

-          Drew Scott. – mosolygott rám.

-          Miért mentettél meg? – kérdeztem félénken.

-          Mert ez a dolgom, rendőr vagyok. – mutatott a jelvény felé.

*Pár nap múlva*

Már lassan egy teljes hete nem beszéltem Justinnal. Eltűnt a föld felszínéről. Azonban Drew-val már rengeteg randin vagyunk túl, s nagyon kedves ember. A mai napunkat is együtt töltjük, Rob vagyis apu házában grillezünk. Már minden elő van készítve, csak megkell sütni a husit.

-          Anne átvennéd? – szólalt meg Drew.

-          Persze. – mosolyogtam.

Megcsapot az a jellegzetes sült hús illat amitől felfordult a gyomrom, s egyből rohantam a wc-re hányni.