22. rész

Nos itt a 22. rész!:) Még 3 részt tervezek, igérem nem olyan lesz mint amire számítotok! :*

-          Jó. – bólogattam.

-          Komolyan? – fogta meg két kezével az arcomat.

-          Igen. – bólogattam ismét, és éreztem, ahogyan a könnyek elhagyják a szememet.

Justin hirtelen letámadt, majd heves csókacsatába kezdtünk. Levegőhiány miatt váltunk el.

-          Vissza kéne mennem. – vakartam meg a tarkómat.

-          Mikor megyünk el? Végleg. – kérdezte.

-          Mit szólnál a holnap estéhez? – szálltam ki a kocsiból.

-          Az esküvő előtt egy nappal?

-          Igen. – mosolyogtam. – De most már tényleg megyek. – visszahajoltam majd egy apró csókot nyomtam a szájára.

Amikor azt hiszed végre minden rendben van az életedben akkor döbbensz rá, hogy még bonyolultam minden mint azelőtt. Justin úgy lépett be az életemben mint egy tornádó. Megvárhatom míg eltűnik, maga után hatalmas károkat okozva, vagy én is azzá válok, és én is hatalmas gondokat okoznék.

-          Jó reggelt szívem. – puszilta meg az arcomat Drew. – Holnap esküvő. – mosolygott. - Ma legénybúcsú. – láttam, ahogy a szemem felcsillant a szó hallatán.

-          Aztán meg ne csalj! – csak tudná én hányszor csaltam meg.

-          Nem foglak. – mosolyogott szemtelenül.

Kiszálltam az ágyból, majd Lana szobája felé vettem az irányt. Mélyen szunyókált még, hasa fel-le mozgott mikor levegőt vett.

Lementem a konyhába ahol apa várt rám.

-          Hol voltál az este? – kérdezte miközben rám se nézett.

-          Nem voltam sehol. – füllentettem.

-          Anne kérlek ne hazudj. Hallottam.

-          Justinnal. – nyögtem ki.

Hirtelen néma csend lepte el a szobát. Csináltam magamnak egy pirítóst, miközben elköszöntem Drwetől. Kezdetét vette a legénybúcsú. Csámcsogásomat a telefonom csörgése szakította félbe.

-          Helo? – szóltam bele.

-          Mikor menjek akkor? – hallottam Justin rekedtes hangját.

-          Gyere most! – örvendeztem. – Nincs itthon Drew.

-          Indulok. – rakta le a telefont.

Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténik, pont velem. Teherbe esek egy híres sztártól, majd elhagy, beleszeretek másba, akiről kiderül, hogy egy pszichopata őrült és az esküvőm előtt egy nappal megszökök a gyermekem apjával. Szép kis életrajz lenne.

Hallottam, ahogyan Lana felsír ezért, felszaladtam, s lehoztam megetetni. Pont az első falatot adtam volna a szájába de csengettek. Justin állt az ajtóba hatalmas vigyorral.

-          Szia. – nyomott egy puszit a számra.

-          Szia. – mosolyogtam. – Éppen most etettem Lanát, segítesz? – mosolyogtam rá.

-          Naná. –kacsintott. – Elvégre én fogom most már mindennap etetni.

-          Tényleg? – nevettem fel.

-          Tényleg. – állt elém.

Közelebb lépet hozzám, derekam köré fonta karjait, majd szorosan magához húzva megcsókolt. A nyelve bejutásért könyörgött, amit én szívesen megadtam neki. A kezei lekalandoztak a fenekemhez, majd erősen belemarkolt.

-          Khm khm.. – krákogott valaki mögöttünk.

Hirtelen ellöktem magam Justintól, majd a hang irányába kaptam a fejemet. Apa volt.

-          Már megint miben sántikáltok? – nézett ránk gyanúsan.

-          Semmiben! – vágtam rá egyből.

Justin kérdően felém fordult, de én csak leintettem, majd újból apa felé fordultam.

-          Szeretlek apa! – öleltem meg. – De most elmegyünk a játszótérre Lanával.

-          Ott emberek is vannak! – kiabált utánunk mikor kilétünk az utcára.

Némán sétáltunk egymás mellett, miközben Lana kezét fogtuk. Rengeteg minden kavargott a fejembe.

-          Hova megyünk majd? – mondtam ki az első értelmes mondatott.

-          Nem tudom. – felelte. – El innen messze.

Újabb néma csend következett. Leültünk egy padra, majd onnan néztem, ahogy Lana boldogan játszik a kis barátaival.

Nem gondolkoztam mikor igent mondtam Justinnak. Nem mehetek el vele, Lana miatt sem. Itt van mindenkije. A családja, barátai, nagyszülei. Akik segítettek nekem felnevelni mikor Biebs nem volt itt.

-          Milyen összeesküvési elméletek fordultak meg eddig a fejedben? – törte meg a csendet Jus.

-          Justin te biztos vagy benne, hogy ez a helyes? – fordultam felé.

-          Anne, sosem voltam ennél biztosabb még semmibe. – fogta meg a kezemet. – Szeretlek titeket. Azt szeretném, hogy egy nap az én feleségem legyél. – simogatta meg az arcomat.

-          Mrs. Bieber. – mondtam ki hangosan mire Jus elnevette magát.

-          Mrs. Bieber. – mondta utánam Justin majd egy óvatos csókot nyomott a számra.

-          Anyaa! – szaladt oda Lana.

-          Mi az kicsim? – simogattam meg a fejét.

-          Hintázunk? – nézett rám boci szemekkel.

-          Majd én löklek. – állt fel Biebs.

Felvette az ölébe Lanát, belehelyezte a hintába és eleinte óvatosan lökte, de mikor Lana azt kántálta, hogy „gyorsabban, gyorsabban!’ Jus megunta és gyorsan kezdte el lökni. Mosolyogva néztem, ahogyan játszanak. És igen, így eltudom képzelni az életemet. Most már tudom, hogy jól döntöttem.