3 évad 1. rész

Sziasztook! Üdvözölök minden új és régi olvasót. Remélem emlékeztek még rám s e történetre. Nagyon sajnálom, hogy az előzőtt abbahagytam de egyszerűen nem volt időm rá. De! Itt a téliszünet nekem 3 hét ezért ugy döntöttem felelevenítem az emlékeket és újra elkezdem e történetet. Remélem azért maradtak olvasóim s lesznek is. Kommenteket ugyanugy várok! Na nem húzom tovább az időt olvassatok!:D

Zene: ITT

1. rész

A családapa

Közeleg a Karácsony. A szeretett ünnepe. Nehéz. Nagyon nehéz. Erősnek kell maradnom, Lana miatt. Már lassan 6 éve, 6 éve hogy eltávozott közölünk. Azóta nem nézek más nőre, nem voltam senkivel. Megváltoztam. Minden megváltozott. Rengetegszer gondolok Anne-ra, „mi lett volna ha…”  ötletek váltakoznak a fejemben. De sajnos nem megyek velük sokra, csak jobban hiányzik. Mindenegyes nap, mindenegyes percben egyre jobban.

-          Apa – nyitott be az irodám ajtaján Lana.

-          Igen? – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

-          Hiányzik anya. – törölte meg a szemeit.

Belehúztam az ölembe, megsimogattam puha arcát, majd egy csókot nyomtam feje búbjára.

-          Mesélsz róla? A kalandjaitokról? – nézett rám fel csillogó szemekkel.

-          Bólintottam egyet majd belekezdtem – Édesanyád egy nagyon kedves nő volt. Mindenkit szeretett, s értük bármire képes volt. Egyszer miattam is kiszökött. Lementünk a tengerpartra, csillagokat néztünk, nevetgéltünk s rengeteget beszéltünk. Mikor egy fekete kocsi lefékezett tőlünk nem messze, s kiszállt belőle egy csúnya gonosz bácsi. Anyukáddal megijedtünk, majd az óceán felé futottunk, mikor a gonosz bácsi meglőtte a lábamat, de mivel apukád egy szuperhős ezért kibírtam, s sikeresen elértük az óceánt. Egy sziklához úsztunk, ahonnan körbenézhettünk, de nem volt senki. Ekkora már a lábamban nem volt sok erő, így anyukádra kellett támaszkodnom s egy erdőben egy nagy terebélyes fa mögé rejtőztünk el. Jobb oldalról lépteket hallottunk, sokat. Közelebb csúsztunk egymáshoz, mikor egy lábat véltünk felfedezni, befogtam anyukád egyik száját a másik kezemmel kerestem valami követ, majd összeszedtem az összes erőmet s eldobtam. Eldobtam jó messzire. S a bácsik a hang irányába mentek, így mi fellélegezhettünk.

-          Egyszer nekem is megmutatód majd azt a fát? – mosolyogott rám Lana.

-          Persze kicsim, de most menj aludni! Holnap karácsony! – csaptam össze a tenyerem.

*Másnap reggel*

Fehér fény szűrődött be a szobám ablakán. Automatikusan átnyúltam a másik oldalra, de megint csak egy álom volt. Egy álom ahol még Anne él. 

Kikeltem kényelmetlenek nem mondható ágyamból, majd az ablakhoz sétáltam. A tájat fehér lepel borította. Hó esett az éjszaka.

-          Apaa! – rontott be a szobámba kislányom. 

-          Jó reggelt aranyom! – borzoltam össze kócos haját. – Látod milyen szép Karácsonyi napra virradtunk?

-          Elmegyünk ma szánkózni? Kérlek! – próbálta bevetni kiskutya szemeit.

-          Jobb ötletem van! Menjünk el abba az erdőbe szánkózni… - nem hagyta hogy befejezzem, szavamba vágott.

-          Jó! – örvendezett. – Megyek öltözni, siess te is! – szaladt ki a szobámból.

Mosolyogva nyitottam ki ablakot, hagy szellőzőn ki a szoba. Felvettem a legmelegebb nadrágomat, pulcsimat, s lebaktattam.

-          Jó reggelt Rose! – köszöntem szakácsnőmnek.

-          Nocsak, de vidám ma valaki. – mosolygott rám.

-          Rosee eljössz velünk szánkózni? – ugrált le a lépcsőn drága kislányom.

-          Majd legközelebb cukorkám rendben? – simogatta meg.

-          Ó kár. – szomorodott el egy fél másodpercre. – Menjünk apuu! – fogta meg a kezemet, majd kifelé húzott.

-          Elsőnek reggelizzetek! – intett fenyegetően Rose a fakanállal.

-          Nem vagyok éhes. – vágta be a durcit Lana.

-          Majd ha visszajöttünk eszünk. – ígértem meg Rozalindának.

Kihúztuk a garázsból szánkónkat, majd felsegítettem rá Lanát. Megragadtam a fogantyúját, s szaladni kezdtem az erdő felé. Mikor  elértünk a dombhoz megkerültem a szánkót s  hátulról meglöktem. Heves iramban kezdett lefele száguldani, Lana ezt sikongatással díjazta, míg egy hirtelen pillanatban felborult.

Megijedtem. Elkezdtem szaladni, de megcsúszott a lábam s fenékre ültem, úgy csúsztam tovább. Egymásra néztünk, majd hirtelen nagy kacagásokba törtünk ki.

Felkászálódtunk, majd ismét elfoglaltuk a pozíciót, meg sem állva a fáig. Szemem előtt lejátszódott minden. Láttam Anne rémült tekinteté, ahogyan koncentrál, nehogy zajt csináljon.

-          Apaa! Ott fekszik valaki! – zökkentett ki gondolkodásomból Lana.

Megráztam fejemet, majd megkerestem szememmel azt a pontot amit kislányom nézett. S valóban ott feküdt valami pontosabban valaki. Odarohantunk hozzá, egy lány volt. Egy gyönyörű lány.