3. évad 3. rész

3. rész

A közös titok

Ropog alattam a hó, ahogyan lábaim a földel érintkeznek. A fák, növények mind fehérek, egyszínűek. Csípős hideg szél suhan át a lomkoronák között. Összébb húzom magamon a kabátomat, mikor engem is elér. Érdeklődve pillantok a jégcsapokra, melyeken megjelent a holdvilág különleges fénye. Felpipicskedem, majd letörök egyet, s folytatom tovább az esti sétámat. Egy tisztásra értem, tőle nem messze látok egy tavat, amin megcsillannak az esti fények. Arra vesszem az irányt, majd egy óvatlan pillanatban megcsúszom, bukfencezem párat, s egy bokorba érkezem.

Lábra próbáltam állni, majd visszazuhantam a földre. Egy lányt láttam elsétálni mellettem, úgy nézett ki mint Lana. Fájdalmakkal pattantam fel a fölről, majd a kislány után szaladtam. Már majdnem beértem, mikor futásnak ered, gyorsan és fürgén szedi lábait a fákat s bokrokat kikerülve. Teljesen elvesztettem az irányérzetemet, mikor lelassít. Egy ismerős hely. A fájdalom úrrá lesz rajtam, könnyekben zuhanok a földre.

Lana lerogyik a fa tövébe, majd hangosan elkezd zokogni. Megtöröltem a szememet, s hatalmas kínszenvedések közepette feltápászkodom, s oda ülök mellé. A szemei csukva vannak, s megkockáztatom, hogy megölelem.

-          Anya! – kapja fel a tekintetét rám.

Szemei könnyekben úszik, de így is látom rajta a csillogást, majd mikor tudatosul benne, hogy nem ő vagyok akkor abbamarad.

-          Olyan illatod van mint ami anyukámnak volt. – mosolyog rám. – Hiányzik. Nagyon. – jelenti ki.

Szorosabban magamhoz húzom, nem húzódik el, hanem szorosabban hozzám bújik.

-          Apa is sokat gondol rá, sokszor látom,  hogy az író asztala fölött gubbaszt, s a közös családi képeket nézi. – folytatja. – Ha felnövök olyan kalandokat szeretnék, mint ami nekik voltak.

Megsimogatom hosszú barna haját, s rámosolygok.

-          Nem tudom miért mondom el, de úgy érzem megbízhatok benned. – nézett rám fel.

Határozottan bólintok. Nem tudom meddig ülhettünk ott, csendbe, elmerülve gondolatainkban, de már láttam, ahogyan a nap sugarai beragyogják az erdőt.

Eltolom magamtól Lanát, majd feltápászkodok, felhúzom őt is, s visszafelé vesszük az irányt.

Mikor belépünk az ajtón, Rose dühös szempárjaival találjuk magunkat szemben.

-          Hol voltatok? – méreget minket.

-          Sétáltunk. – mosolygott ártatlanul a mellettem álló leányzó.

-          Igaz ez Zara? – nézett rám.

Bólintottam, majd láttam ahogyan megkönnyebbül.

-          Fürödjetek meg majd gyertek le enni! – mosolyodott el.  

A szobához ajtajához érve lekaptam a teljesen átázott felsőmet, majd úgy sétáltam be, ahogy beértem már egyből levettem a nadrágomat, s beledobtam a szennyesbe. Megengedtem a forró vizet, s levettem a fehérneműimet is. Mikorra már elég jónak találtam a víz mennyiségét, beszálltam, de előtte meggyújtottam a gyertyákat s leoltottam a villanyt. A habokkal teli kádba besüllyedtem, majd élveztem, ahogyan elfagyott testeimet kezdi felolvasztani a meleg víz. Elnyúltam, majd a fejem teteéig belebújtam a forró vízbe. Engedtem még vizet, mert kezdett kihűlni.

Fogalmam sincs meddig gubbaszthattam a kádban, de a víz már kétszer kihűlt míg benne ültem, ezért jobbnak láttam ha kiszállok. Felkaptam egy törülközött, majd használatba vettem. Nedves hajamat összefogtam, majd egy száraz ruha  után néztem.

Felvettem egy mézis pulcsit, s egy sötétkék nadrágot, hajamat megszárítottam, s hagytam had legyen szabadon. Megfogtam a beszélő eszközeimet, majd lebaktattam.

Az asztalnál reggelizett mindenki. Körbe integettem, majd helyet foglaltam. Rose elém rakott egy nagy tányér tükörtojást, leírtam egy lapra, azt a szót hogy Köszönöm, majd megmutattam neki.

A reggeli elfogyasztása közben Lana folyamatosan csacsogott, én próbáltam külső szemlélőként nézni a dolgokat, és egy nagyon aranyos családot láttam. Ahogy csipkelődtek, mosolyogtak, nevettek, minden idilli volt. De tudtam, hogy közel sem az. A tegnap esti történések után rádöbbentem, jobban hiányoztam nekik  mint gondoltam. 

3. évad 2. rész

Sziasztok! Örülök, hogy maradtak olvasók!:) És a visszahelzéseknek is, de megkérhetlek titeket, hogy kommentba írjátok?:) Úgy mindenkinek tudok válaszolni:) Na nem lopom az időt, olvassátok:D Remélem elég érdekesre sikerült :*

Zene

2. rész

Egy utolsó esély

Fülemet mellkasához érintettem, lélegzett.

-          Kicsim add ide a szánkót. – nyújtottam ki a kezemet.

Lana idetolta, majd óvatosan felfektettem rá a kihűlés veszélyeztette lányt. Megragadtam a szánkót, majd felhúztam a dombon egyenesen hazáig.

-          Menj szólj Rose-nak, készítsen elő egy forró fürdőt, majd egy meleg szobát.

*Zara szemszöge*

Meleg van, nagyon meleg. Éreztem, ahogyan az izzadságcseppek lefolynak arcomról. Megpróbáltam kinyitni szememet, de nem ment. Próbálkoztam visszaemlékezni, de semmi. Nem emlékszem semmire!  Hogy hívnak? Kik a szüleim? Hol vagyok?  Kivagyok én egyáltalán?

-          Zara.. Zara Loris… - motyogta egy hang a fejemben.

Egy hideg érintést éreztem forró mellkasomon. Hosszú óráknak tűnő percekig éreztem magamon.

-          Az állapota stabil. – hallottam egy férfi hangot. – De lehet lesznek maradandó károsodásai, nem lehet tudni mennyi ideg volt kint a mínuszban.

-          Rendben, köszönöm doktorúr! Majd jelentkezem ha felébredt. – egy másik ismeretlen hang, de valahogyan szebben csengett, kedvesebbnek tűnt.

A torkom hirtelen kaparni kezdet, szemeim hirtelen kipattantak, majd felültem. A két férfi lefagyott, szemeik kitágultak, s úgy néztek rám mint élőholtra.

Majd a fiatalabb éveiben járó férfi kapcsolt. – Jól vagy? – jött közelebb hozzám közelebb.

Beszédre nyitottam volna számat, de egyetlen egy hang sem jött ki a torkomon. Hirtelen feszítő érzést lett úrrá a fejemben, majd testem erőtlenül zuhant vissza.

*Visszaemlékezés*

-          Anne ez egy nagyon kockázatos dolog. – szólt a Mindenható.

-          De a lányomnak és a férjemnek szüksége van rám! Kérem! Egy utolsó esélyt kérek! – könyörögtem.

-          Egy feltétellel. – emelte fel a mutató ujját.

-          Rendben! – egyeztem azonnal bele.

-          Nem mondhatod nekik el az igazságot, Justinnak újra beléd kell szeretnie, Lanának elfogadni mint egy új anyukát.  Amnéziás leszel, nem fogsz semmire sem emlékezni, csak a legfontosabb dolgokra. S az első csókig, az első olyan csókig amiben Justin igazán szerelmes beléd jön meg a hangod. Néma leszel addig.

-          Mire fogok emlékezni?

-          A legfontosabb dolgokra, és személyekre. Mától Zara Loris leszel. – mosolygott a Mindenható.

-          Köszönöm!

*Visszaemlékezés vége*

-          Ne tégy hirtelen mozdulatot aranyom! Csak óvatosan! – mosolyogott rám egy idősebb nő. –Hoztam neked egy kis meleg levest, hátha jobban leszel tőle. – nyomott a kezembe egy tányér levest.

-          Köszönöm. – tátogtam, ugyanis nem jött ki hang.

-          Drágám te nem tudsz beszélni? – csodálkozott – Néma vagy? – simogatta meg a hajamat.

-          Szomorúan bólogattam, majd az idős néni újra megszólalt. – Megyek szólok a ház urának, tudod kedveském ő egy igazán remek ember. Egyedül él egy szem gyerekével, isten nyugosztalja drága feleségét.  Nem ismertem én, de mindig ódákat zeng róla. – mosolyodott el, majd megkomolyodott – Megyek is, azt mondta azonnal szóljak neki ha felkeltél. – majd behúzta maga mögött az ajtót.

Féltem, féltem az első találkozástól. A tenyeremet szorongattam ami egyre jobban izzadt. Hangokat hallottam, szememet egyből az ajtóra szegeztem, s egy halk kopogás hallatszott.

Próbáltam volna válaszolni de nem tudtam. Kinyílt az ajtó, amin belépett ő. Nem változott sokat, csak pár évet öregedett. De a stílusa rengeteget változott, már nem ülepes nadrágokat hordott, bő felsővel, hanem elegánsabb volt.

-          Ne félj! – próbált nyugtatni.

-          Bólogattam, hogy tudja nem félek. – Hogy érzed magad? – ült le mellém egy székre. – Hallottam, hogy nem tudsz beszélni, sajnálom. – szánalmat láttam szemeibe, egy szánalmas kislánynak tart. – Ezért hoztam neked egy papírt, s egy tollat, így tudsz kommunikálni. – húzta elő az említet tárgyakat, majd rám mosolygott.

-          Köszönöm. – ez volt az első szó amit leírtam a lapra. – Mit szeretnél tudni? – írtam tovább.

-          Hogy kerültél a fához? – kérdezte.

-          Nem tudom. Nem emlékszem semmire, egyedül csak a nevemre. A szüleimre sem emlékszem, az életem előző részéből nincs semmi emlékem. És ez nagyon rossz, nem tudom mit kezdjek a helyzettel, annyira zavar. – sóhajtottam.

-          Hogy hívnak?

-          Zara, Zara Loris. – írtam tovább.

-          Nos Kedves Zara itt addig maradsz míg kedved tartja, ha elég jól érzed magad, ahhoz hogy megmutassam neked a házat akkor állok elébe. – mosolygott.

-          Kérhetnék valami ruhát? – néztem rá kínosan.

-          Ó persze! – csapott a homlokára, felállt majd a szekrényhez lépett. – Tegnap elküldtem Rose-t vásárolni, hozzon neked valami meleg ruhát, ebbe a szekrényben lesznek. Most magadra hagylak, gyere ki ha kész vagy. – csukta be maga mögött az ajtót.

Kiszálltam a jó meleg, s puha ágyból. Most először volt alkalmam végig nézni a szobát. Minden annyira barátságos, és családias volt. A szoba több szegletét is képek díszítették, amin ő volt és Lana. S találtam egy olyan képet amin hárman voltunk.  A tengerparton készült. Bégig húztam rajta az ujjamat, s kezembe vettem. Annyira boldogok voltunk. Egy könnycsepp kicsordogált szememből, majd letöröltem s visszaraktam a képet. A szekrényhez léptem ahol a ruháim vannak.

Felvettem egy kötött pulcsit, s egy fekete cicanadrágot, majd egy rénszarvasos zoknit húztam fel a lábamra.

Kiléptem az ajtón, ahol Justin várt.

-          Mehetünk? – kérdezte kissé türelmetlenül.

Feltartottam a mutató ujjamat, majd vissza szaladtam a szobába, hogy kihozzam a tollat s lapokat.

-          Most már igen! – mutattam felé a lapomat.

-          Erre gyere. – majd elindult a hosszú folyosón egyenesen.

-          Azt mondta Rose, hogy van egy kislányod, igaz? – írtam tovább.

-          Igen, már lassan 9 éves. Lanának hívják. – mosolyodott el.

-          Részvétem. – írtam le, de inkább lefirkáltam. – Milyen hónap van?

-          December 24. Szenteste. – felelte.

-          Boldog Karácsonyt! – mosolyogtam.

-          Neked is, neked is. – ismételte magát.

-          Apaa! Teresáék átjöhetnek ma este? – jelent meg előttünk Lana. – Ó! Csókolom! – köszönt. 

3 évad 1. rész

Sziasztook! Üdvözölök minden új és régi olvasót. Remélem emlékeztek még rám s e történetre. Nagyon sajnálom, hogy az előzőtt abbahagytam de egyszerűen nem volt időm rá. De! Itt a téliszünet nekem 3 hét ezért ugy döntöttem felelevenítem az emlékeket és újra elkezdem e történetet. Remélem azért maradtak olvasóim s lesznek is. Kommenteket ugyanugy várok! Na nem húzom tovább az időt olvassatok!:D

Zene: ITT

1. rész

A családapa

Közeleg a Karácsony. A szeretett ünnepe. Nehéz. Nagyon nehéz. Erősnek kell maradnom, Lana miatt. Már lassan 6 éve, 6 éve hogy eltávozott közölünk. Azóta nem nézek más nőre, nem voltam senkivel. Megváltoztam. Minden megváltozott. Rengetegszer gondolok Anne-ra, „mi lett volna ha…”  ötletek váltakoznak a fejemben. De sajnos nem megyek velük sokra, csak jobban hiányzik. Mindenegyes nap, mindenegyes percben egyre jobban.

-          Apa – nyitott be az irodám ajtaján Lana.

-          Igen? – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

-          Hiányzik anya. – törölte meg a szemeit.

Belehúztam az ölembe, megsimogattam puha arcát, majd egy csókot nyomtam feje búbjára.

-          Mesélsz róla? A kalandjaitokról? – nézett rám fel csillogó szemekkel.

-          Bólintottam egyet majd belekezdtem – Édesanyád egy nagyon kedves nő volt. Mindenkit szeretett, s értük bármire képes volt. Egyszer miattam is kiszökött. Lementünk a tengerpartra, csillagokat néztünk, nevetgéltünk s rengeteget beszéltünk. Mikor egy fekete kocsi lefékezett tőlünk nem messze, s kiszállt belőle egy csúnya gonosz bácsi. Anyukáddal megijedtünk, majd az óceán felé futottunk, mikor a gonosz bácsi meglőtte a lábamat, de mivel apukád egy szuperhős ezért kibírtam, s sikeresen elértük az óceánt. Egy sziklához úsztunk, ahonnan körbenézhettünk, de nem volt senki. Ekkora már a lábamban nem volt sok erő, így anyukádra kellett támaszkodnom s egy erdőben egy nagy terebélyes fa mögé rejtőztünk el. Jobb oldalról lépteket hallottunk, sokat. Közelebb csúsztunk egymáshoz, mikor egy lábat véltünk felfedezni, befogtam anyukád egyik száját a másik kezemmel kerestem valami követ, majd összeszedtem az összes erőmet s eldobtam. Eldobtam jó messzire. S a bácsik a hang irányába mentek, így mi fellélegezhettünk.

-          Egyszer nekem is megmutatód majd azt a fát? – mosolyogott rám Lana.

-          Persze kicsim, de most menj aludni! Holnap karácsony! – csaptam össze a tenyerem.

*Másnap reggel*

Fehér fény szűrődött be a szobám ablakán. Automatikusan átnyúltam a másik oldalra, de megint csak egy álom volt. Egy álom ahol még Anne él. 

Kikeltem kényelmetlenek nem mondható ágyamból, majd az ablakhoz sétáltam. A tájat fehér lepel borította. Hó esett az éjszaka.

-          Apaa! – rontott be a szobámba kislányom. 

-          Jó reggelt aranyom! – borzoltam össze kócos haját. – Látod milyen szép Karácsonyi napra virradtunk?

-          Elmegyünk ma szánkózni? Kérlek! – próbálta bevetni kiskutya szemeit.

-          Jobb ötletem van! Menjünk el abba az erdőbe szánkózni… - nem hagyta hogy befejezzem, szavamba vágott.

-          Jó! – örvendezett. – Megyek öltözni, siess te is! – szaladt ki a szobámból.

Mosolyogva nyitottam ki ablakot, hagy szellőzőn ki a szoba. Felvettem a legmelegebb nadrágomat, pulcsimat, s lebaktattam.

-          Jó reggelt Rose! – köszöntem szakácsnőmnek.

-          Nocsak, de vidám ma valaki. – mosolygott rám.

-          Rosee eljössz velünk szánkózni? – ugrált le a lépcsőn drága kislányom.

-          Majd legközelebb cukorkám rendben? – simogatta meg.

-          Ó kár. – szomorodott el egy fél másodpercre. – Menjünk apuu! – fogta meg a kezemet, majd kifelé húzott.

-          Elsőnek reggelizzetek! – intett fenyegetően Rose a fakanállal.

-          Nem vagyok éhes. – vágta be a durcit Lana.

-          Majd ha visszajöttünk eszünk. – ígértem meg Rozalindának.

Kihúztuk a garázsból szánkónkat, majd felsegítettem rá Lanát. Megragadtam a fogantyúját, s szaladni kezdtem az erdő felé. Mikor  elértünk a dombhoz megkerültem a szánkót s  hátulról meglöktem. Heves iramban kezdett lefele száguldani, Lana ezt sikongatással díjazta, míg egy hirtelen pillanatban felborult.

Megijedtem. Elkezdtem szaladni, de megcsúszott a lábam s fenékre ültem, úgy csúsztam tovább. Egymásra néztünk, majd hirtelen nagy kacagásokba törtünk ki.

Felkászálódtunk, majd ismét elfoglaltuk a pozíciót, meg sem állva a fáig. Szemem előtt lejátszódott minden. Láttam Anne rémült tekinteté, ahogyan koncentrál, nehogy zajt csináljon.

-          Apaa! Ott fekszik valaki! – zökkentett ki gondolkodásomból Lana.

Megráztam fejemet, majd megkerestem szememmel azt a pontot amit kislányom nézett. S valóban ott feküdt valami pontosabban valaki. Odarohantunk hozzá, egy lány volt. Egy gyönyörű lány. 

3. Díj

-          Álmos vagyok

-          Szeretem a PLL

-          Lucy annyira gyönyörű!

-          9.-be megyek

-          Selenát hallgatok

-          Imádtam Jelenát

-          Nem vagyok semmiben tehetséges

-          Nem tudok több dolgot írni

1.Hány könyvet olvastál el?

2.Kedvenced?

3.Kedvenc számod?

4.Álompasi?

5.Meddig tervezel blogot írni?

6.Az életed mennyi részét teszi ki a blog?

7.Milyen szerepet játszik az életedben a blog?

8.Volt már, hogy a történettel álmodtál?

9.Kedvenc film?

10.Kedvenc előadó?

11.Kedvenc üdítő?

-          Nem számolom, de rengeteget

-          Gyönyörű sorscsapás

-          Justin B. – Fall

-          Channing Tatum, Justin Bieber, meg az összes 1D-s srác

-          Ameddig olvassák

-          30%-át

-          Számomra nagyon fontos, ugyanis szeretem elereszteni a képzelőerőmet

-          Persze

-          Vasember 3

-          Justin Bieber

-          Rostosok

2. Díj

11 dolog rólam:

-          Belieber vagyok

-          De ugyanakkor az 1Dt is szeretem

-          Channing Tatum lesz a férjem

-          Kedvenc állatom a zsiráf (zsiri)

-          Van 2 bátyám

-          Rengeteg könyvet olvasok

-          De a kedvencem a Gyönyörű sorscsapás

-          Imádok vásárolni

-          Szeretem a csokit

-          Nem várom az iskolát

-          Kedvenc nasim a fagyi :3

1. Mit gondolsz Taylor Swift-ről?

2. Ha választhatnál melyik sztár lenne a férjed ?

3.Milyen színű a szemed ?

4.Mi a kedvenc zenéd ?

5. Ha találkoznál az 1D-s srácokkal és 1 autogramot kérhetnél , kitől kérnéd ?

6. Szerinted Niall elszánja majd egyszer magát egy tetoválásra ?

7.Mért kezdtél el blogolni?

8.Mi a kedvenc könyved?

9.Ha csak egy dolgot vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre, mi lenne az?

10.Ki a kedvenc énekesed?

11. Tél vagy nyár?

-          Hahaha látszik, hogy Directionerek vagytok csajok:D Amúgy nem szeretem.

-          Mivel Justinnál magasabb vagyok pár centivel ezért Channing-ot mondanám

-          Zöld

-          Justin B. – Fall, Selena G. - Love will remember

-          Az összestől egy lapra:D

-          Neem!

-          Mert szeretek írni

-          Gyönyörű sorscsapás

-          Nem mennék lakatlan szigetre, ha csak 1 dolgot vihetnék

-          Justin Bieber!

-          Minden évszakot szeretek

24. rész

Sziasztok! Elérkeztünk a blog utolsó részéhez :( Öröm volt nektek írni! Köszönök szépen minden elismerést, nagyon jól estek!:) #szeretelmazolvasóim<3 A meglepetést órák kérdése és megtudjátok!:)

ZENE

„Olyan gyorsan szűnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér.” ~ Tomán Edina

***

Egy parkban sétálok, mikor hirtelen megjelent előttem Anne. Mosolyog.

-          Justin! Kérlek vigyázz Lanára. Mindig figyelni foglak titeket odafentről. Ha testben nem is, de lélekben ott leszek veletek.

Anne megsimította az arcomat, majd egy puszit adott rá. Felállt majd lassú léptekkel elindult a fehér fény felé.

Felálltam és utána kiabáltam,  hogy hova mész? Miért teszed ezt?

De eléggé határozottan elindult, s mikor hátrapillantott a szájáról azt tudtam leolvasni, hogy:

-          „Örökké szeretni foglak titeket!”

Rám mosolygott, talán utoljára láttam a gyönyörű mosolyát, vagy talán őt, ezt a különleges lányt. Utána szaladtam, de már késő volt. Eltűnt. Elpárolgott, a szemem elől.

***

Fehér fények világították be a szobát, ahol felriadtam. Rettentő rémálmom volt.

-          Hol vagyok? – kérdeztem rekedtes hangon. – Mi történt? És hol van Anne?

-          Kórházban. – felelte egy ismerős hang. – Nem emlékszel mi történt? – kérdezte Teresa.

-          Hogy kerülsz ide?

-          Te hívtál fel. De mire ideértem itt feküdtél eszméletlenül. – motyogta.

-          Lana? Anne? – ültem fel nehézkesen.

-          Biztonságban van. Nálunk.

-          Anne hol van? Jól van egyáltalán?

-          Justin… - csuklott el a hangja.

-          Mondjad már! – ordibáltam idegesen.

Teresa lassan vette a levegőt, majd kinézett az ablakon.

-          Hol van?

Csak hosszú és fájdalmas percek után kaptam választ.

-          10 A. – felelte végül.

-          És én hol vagyok?

-          9 A.

-          Akkor Anne mellettünk van! – csillant fel a szemem.

Levettem magamról a takarót, s reményekkel telve indultam el a másik szobába. Ahonnan a nővér jött ki. Bizakodva néztem be az ablakon, de nem találtam ott senkit.

-          De hisz ott nincs is senki!

-          De.. de ott van. – halkult el Teresa.

Bementem a kórterembe, de nem találtam ott semmi mást csak egy fekete zsákot. Egy nagy fekete zsákot. Kintről lehetett hallani Teresa zokogását. Éreztem, hogy testem felett elvesztem az irányítást és a földre zuhanok. Szemeimből záporoztak a könnycseppek, összekulcsoltam a térdemet kezeimmel, majd úgy zokogtam tovább.

-          Nem, nem, nem! – ütöttem bele ököllel a padlóba. – Miért? – ordítottam.

Kinyílt az ajtó, majd az orvos lépett be.

-          Sajnálom uram! De a barátnőjét nem tudtuk megmenteni. Elszeretne tőle búcsúzni? – lépett Anne testéhez.

Némán bólintottam, majd mikor az orvos lehúzta a fekete takarót róla, kiment a teremből és magamra hagyott.

Odafeküdtem mellé, kezeit átkulcsoltam az enyémen. Hideg volt. A szája is lilás árnyalatot vett fel.

Nem tudom meddig feküdhettem mellette, de azt vettem észre, hogy lassacskán felkel a nap. Egy utolsó és gyengéd csókot nyomtam hideg ajkaira, majd visszahúztam rá a zsákot.

*Teresa szemszöge*

Justin a szoba közepén áll, majd hirtelen összeroskad a földre. Végig nézi, ahogyan Anne-t áthelyezik egy hordágyra, majd eltűnnek vele. Nem tudtam mik zajlanak le a fejében, de jobban is tettem, hogy nem kérdeztem meg. Kezeit a földre helyezte, majd láttam, ahogyan a könnycseppek kiszöknek szemeiből. Fejét felemelte, majd elkiáltotta magát:  

Örökké szeretni foglak Anne Hall! 

23.rész

Sziasztook! Itt a 23. rész. Kicsit gyorsan történnek az események, de attól függetlenül remélem tetszeni fog. Már csak 1 részt szeretnék írni, de van egy meglepetésem!

*Justin szemszöge*

-          Akkor 11-re itt vagyok értetek. – nyomtam egy gyors csókot Anne szájára. – Siessetek!

Leszaladtam a lépcsőn, majd beszálltam a kocsiba s egy dudálással elhajtottam Anne háza előtt. Idegesen markolásztam a kormányt, rossz előérzetem volt, nagyon. Drew nem olyan ember, aki csak úgy lefog rólunk szállni. Főleg ha az esküvő előtt lépünk le. Hatalmas következményekkel fog járni. De nem igazán érdekel, csak az érdekel, hogy a kislányommal legyek meg Anneval. Nekem ők a családom, nem Selena.

Érdekfeszítő gondolataim miatt, hamarosan hazatértem. Beálltam a garázsba, s a konyha felé vettem az irányt. Levettem egy tányért, s megtöltöttem müzlivel, majd a TV mellett befalatoztam őket. Félre nyeltem mikor megláttam a híreket. Élő volt.

„- Az este folyamán, egy legénybúcsút tartottak itt a fiatalemberek, míg ki nem tört a hatalmas verekedés. Rengeteg embert letartóztattak, de sokan elmenekültek.” – mondta a bemondó nő.

A kamerát a park felé irányították, egy alig kivehető férfit véltem felfedezni. A felismerés úgy ért mint a villámcsapás. Drwe volt az. Hazafelé futott.  Ijedten álltam fel a pulttól, majd a telefonomért nyúltam.

-          Vedd már fel, vedd már fel! – szuggeráltam.

Kinyomta.

Gyorsan szaladtam a kulcsokért, és azonnal indultam Anneékhez. Tudtam, hogy valami balul fog elsülni, de nem gondoltam arra, hogy ilyen hamar. Ha Drew hamarabb hazaér Annenek komoly baja fog esni.

Az utcán 12 száguldottam, most nem érdekelt semmi. Egyedül csak annyi, hogy biztonságban tudhassam őket. Hirtelen piros és kék fényeket láttam a távolba, majd az idegesítően sípoló hangot.

Idegesen húzódtam le az útmellé, s megvártam míg a rendőr az autómhoz sétál.

-          Jó estét! – köszöntött. – Tudja maga mennyivel hajtott?

-          Nem olyan jó. – feleltem, még minig a kormányt markolászva. – Sajnálom uram, de sürgős dolgom van. – értékes időket veszítek így el. – Mennyire büntet? – próbáltam a legrövidebbre fogni az egész dolgot.

-          Megússza egy figyelmeztetéssel, ha ad nekem egy autógrammot. A lányom nagyon imádja. – mosolyogott.

-          Ki nevére írhatóm? – vettem elő a tollat és ceruzát.

-          Jhon, vagyis Amy Robberts.

-          Parancsoljon! – firkáltam gyorsan alá.

-          Vezessen óvatosan! – figyelmeztetett.

Ahogyan elhaladt mellettem Jhon rendőr azonnal indítottam a kocsit és ismét uton voltam. Bekanyarodtam a ház elé, s szinte kiugrottam a kocsiból.

-          Nocsak, nocsak. – jelent meg hirtelen a fa mögül Drew, egy fegyvert forgatva.

-          Hol van Anne? – kérdeztem.

-          Bent van. Gyere be te is. – indult meg az ajtó felé.

Nagyot nyeltem, ugyanis tudtam, hogy ennek csúnya vége lesz. Követtem Drewet.

-          Justin. – szaladt oda hozzám Anne sírva.

-          Jól van nyugi. – próbáltam megnyugtatni.

-          Leülni! – utasított minket. – Nem tudom eddig, hogy nem jöttem rá, hogy az én szép és hűséges feleségem, egy ilyen kis hazudós ribanc.

-          Hol van Lana? – kérdeztem normális hangerőn.

-          Ne aggódj a kislányod fent van alszik. – váltott gúnyos hangnemre.

-          Ha egy haja szála is meggörbül… - kezdtem bele.

-          Akkor mi lesz? – tartotta felém a fegyvert.

-          Drew nyugi. – állt fel Anne.

-          Anne ülj vissza. – húztam vissza.

-          Nem! Nem Justin! – tépte ki a kezét. – Elegem van abból, hogy rettegésben élek miattad. – mutatott a vőlegény felé. – Mit szeretnél, mit tegyek, hogy békén hagyj minket?

-          Fogd be! – kiabált.

-          Nem! – lépett közelebb Drew felé.

S ekkor a másodperc töredéke alatt Drew felemelte a fegyverét, és egyenesen Anne szívébe célzott. A pisztoly elsült, majd Anne a földre zuhant. Elég közel álltam ahhoz, hogy a vére rám fröccsenjen. A szívem hevesen vert, elöntött a harag és mélységes nagy utálta, elvakított a bosszúvágy. Nekirohantam majd ahol csak tudtam ütni kezdtem. Kiesett a kezéből a fegyver a földre, én elrúgtam onnan, nehogy megint használni tudja. Teljes erőmből ütöttem, a fejét, hasát, mindenét. Most már nem csak Anne vére van rajtam, hanem a gyilkossá is. Addig ütöttem, míg a teste a földre nem zuhant, elernyedt teste egyenesen Anne mellé esett.

Ekkor észbe kaptam, majd felszaladtam az emeletre és kivettem a síró gyermekemet, az ágyból, s kiszaladtam vele a kocsiba. Visszarohantam Anneért, óvatosan felemeltem. Láttam ahogyan a teste fel-le mozog. Így még gyorsabban száguldottam a legközelebbi kórház felé.

-          Segítség! Segítség! – kiabáltam.

Egy nővér hamarosan megjelent, majd segített nekem bevinni a még élők között élő Annet.

-          Műtőbe azonnal! – helyezték át a hordágyra.

Nem hallottam mit kiabálnak még, ugyanis vissza szaladtam a kocsiban üvöltő gyermekemért. 

22. rész

Nos itt a 22. rész!:) Még 3 részt tervezek, igérem nem olyan lesz mint amire számítotok! :*

-          Jó. – bólogattam.

-          Komolyan? – fogta meg két kezével az arcomat.

-          Igen. – bólogattam ismét, és éreztem, ahogyan a könnyek elhagyják a szememet.

Justin hirtelen letámadt, majd heves csókacsatába kezdtünk. Levegőhiány miatt váltunk el.

-          Vissza kéne mennem. – vakartam meg a tarkómat.

-          Mikor megyünk el? Végleg. – kérdezte.

-          Mit szólnál a holnap estéhez? – szálltam ki a kocsiból.

-          Az esküvő előtt egy nappal?

-          Igen. – mosolyogtam. – De most már tényleg megyek. – visszahajoltam majd egy apró csókot nyomtam a szájára.

Amikor azt hiszed végre minden rendben van az életedben akkor döbbensz rá, hogy még bonyolultam minden mint azelőtt. Justin úgy lépett be az életemben mint egy tornádó. Megvárhatom míg eltűnik, maga után hatalmas károkat okozva, vagy én is azzá válok, és én is hatalmas gondokat okoznék.

-          Jó reggelt szívem. – puszilta meg az arcomat Drew. – Holnap esküvő. – mosolygott. - Ma legénybúcsú. – láttam, ahogy a szemem felcsillant a szó hallatán.

-          Aztán meg ne csalj! – csak tudná én hányszor csaltam meg.

-          Nem foglak. – mosolyogott szemtelenül.

Kiszálltam az ágyból, majd Lana szobája felé vettem az irányt. Mélyen szunyókált még, hasa fel-le mozgott mikor levegőt vett.

Lementem a konyhába ahol apa várt rám.

-          Hol voltál az este? – kérdezte miközben rám se nézett.

-          Nem voltam sehol. – füllentettem.

-          Anne kérlek ne hazudj. Hallottam.

-          Justinnal. – nyögtem ki.

Hirtelen néma csend lepte el a szobát. Csináltam magamnak egy pirítóst, miközben elköszöntem Drwetől. Kezdetét vette a legénybúcsú. Csámcsogásomat a telefonom csörgése szakította félbe.

-          Helo? – szóltam bele.

-          Mikor menjek akkor? – hallottam Justin rekedtes hangját.

-          Gyere most! – örvendeztem. – Nincs itthon Drew.

-          Indulok. – rakta le a telefont.

Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténik, pont velem. Teherbe esek egy híres sztártól, majd elhagy, beleszeretek másba, akiről kiderül, hogy egy pszichopata őrült és az esküvőm előtt egy nappal megszökök a gyermekem apjával. Szép kis életrajz lenne.

Hallottam, ahogyan Lana felsír ezért, felszaladtam, s lehoztam megetetni. Pont az első falatot adtam volna a szájába de csengettek. Justin állt az ajtóba hatalmas vigyorral.

-          Szia. – nyomott egy puszit a számra.

-          Szia. – mosolyogtam. – Éppen most etettem Lanát, segítesz? – mosolyogtam rá.

-          Naná. –kacsintott. – Elvégre én fogom most már mindennap etetni.

-          Tényleg? – nevettem fel.

-          Tényleg. – állt elém.

Közelebb lépet hozzám, derekam köré fonta karjait, majd szorosan magához húzva megcsókolt. A nyelve bejutásért könyörgött, amit én szívesen megadtam neki. A kezei lekalandoztak a fenekemhez, majd erősen belemarkolt.

-          Khm khm.. – krákogott valaki mögöttünk.

Hirtelen ellöktem magam Justintól, majd a hang irányába kaptam a fejemet. Apa volt.

-          Már megint miben sántikáltok? – nézett ránk gyanúsan.

-          Semmiben! – vágtam rá egyből.

Justin kérdően felém fordult, de én csak leintettem, majd újból apa felé fordultam.

-          Szeretlek apa! – öleltem meg. – De most elmegyünk a játszótérre Lanával.

-          Ott emberek is vannak! – kiabált utánunk mikor kilétünk az utcára.

Némán sétáltunk egymás mellett, miközben Lana kezét fogtuk. Rengeteg minden kavargott a fejembe.

-          Hova megyünk majd? – mondtam ki az első értelmes mondatott.

-          Nem tudom. – felelte. – El innen messze.

Újabb néma csend következett. Leültünk egy padra, majd onnan néztem, ahogy Lana boldogan játszik a kis barátaival.

Nem gondolkoztam mikor igent mondtam Justinnak. Nem mehetek el vele, Lana miatt sem. Itt van mindenkije. A családja, barátai, nagyszülei. Akik segítettek nekem felnevelni mikor Biebs nem volt itt.

-          Milyen összeesküvési elméletek fordultak meg eddig a fejedben? – törte meg a csendet Jus.

-          Justin te biztos vagy benne, hogy ez a helyes? – fordultam felé.

-          Anne, sosem voltam ennél biztosabb még semmibe. – fogta meg a kezemet. – Szeretlek titeket. Azt szeretném, hogy egy nap az én feleségem legyél. – simogatta meg az arcomat.

-          Mrs. Bieber. – mondtam ki hangosan mire Jus elnevette magát.

-          Mrs. Bieber. – mondta utánam Justin majd egy óvatos csókot nyomott a számra.

-          Anyaa! – szaladt oda Lana.

-          Mi az kicsim? – simogattam meg a fejét.

-          Hintázunk? – nézett rám boci szemekkel.

-          Majd én löklek. – állt fel Biebs.

Felvette az ölébe Lanát, belehelyezte a hintába és eleinte óvatosan lökte, de mikor Lana azt kántálta, hogy „gyorsabban, gyorsabban!’ Jus megunta és gyorsan kezdte el lökni. Mosolyogva néztem, ahogyan játszanak. És igen, így eltudom képzelni az életemet. Most már tudom, hogy jól döntöttem. 

21.rész

Sziasztook!:) Amint láthatjátok létrehoztam a "Chat" menüpontot, ott foglak titeket tájékoztatni, mikor lesz friss!:) És nyugodtan kérdezhettek is!:)

 *Anne szemszöge*

Van, hogy az emberek csak a pillanatoknak élnek. Az olyan pillanatoknak, amiket, ha idősebb lesz az ember nevetve meséli majd el a családjának.

De én még jelenleg nem tartok ott. Főleg, hogy azt sem tudom mi történt, mivel Justin nem hajlandó semmit mondani, csak nézz előre.

-          Justin! – kiabáltam.

-          Tessék? – riadt fel.

-          Lefeküdtünk? – kérdeztem kicsit félénkebben.

-          Azt hiszem, nem. – mosolygott rám.

-          Biztos?

-          Egészen. – bólintott.

Mintha egy ház zuhant volna le a vállamról. Megkönnyebbülés volt számomra ezt hallani.  

-          Akkor én most megyek. – szedtem össze a cuccomat a földről.

-          Jó. – vakarta meg a tarkóját Justin.

Belebújtam nem éppen illatos ruhámba, majd a táskámat összeszedtem, s kiléptem a hálószoba ajtón.

-          Hé Anne! – kiállt utánam Biebs.

-          Igen? – fordultam vissza.

-          Látlak még? – csukta be maga mögött az ajtót.

Elmosolyodtam, majd bólintottam s most már tényleg elindultam. El a hideg és rideg otthonomba. Ahol csupán egy dolog ami jó, Lana. Nélküle már régen megszöktem volna Drew elől. De a lányommal nem tehetek ilyet.

Fogtam egy taxit, majd előkotortam a telefonomat. 6 nem fogadott hívás. Ebből 5 apa s csak egy Drew. Fontossági sorrendem ugye nekem is van ezért apát hívtam elsőnek.

-          Halo? – szóltam bele félénken.

-          Anne! Még is hol a picsába vagy? – ordibált a telefonon keresztül.

-          Úton haza. – feleltem.

-          Azt remekül teszed! Drew még nincs itthon, de jobb ha sietsz! – nyomta rám a telefont.

Kifújtam az eddig benntartott levegőt s hátradőltem.

-          Kisasszony biztos, hogy haza vigyem? – nézett hátra a sofőr.

-          Egészen. – bólintottam.

Az út hátralevő részében nem beszéltünk tovább, inkább a gondolataimmal voltam elfoglalva. Hiszek neki, de mégis olyan mintha nem mondaná el amit tud az estéről.

-          Viszlát. – léptem ki a taxiból.

Becsaptam magam mögött az ajtót, s szaladtam befelé, ahol apa dühös tekintetével találtam magam szemben.

-          Anne Hall! Megmagyaráznál nekem valamit? – dugdosott valamit a kezem mögött.

-          Micsodát? – kérdeztem.

-          Ez mi a fene? – nyújtotta felém az újságot.

Az újság címlapján én és Justin vagyunk, ahol éppen csókolózunk.

„Justin Bieber megcsalta Selena Gomezt!!

A minap felröppentek a hírek mi szerint Justin megkéri Selena kezét. De a képek alapján nem igazán hiszünk benne. Míg Selena a turnéján van, Justin különféle partikon vesz részt. A tegnapi napon néhány szemfüles rajongó rajta kapta Mrs. Biebert egy lánnyal csókolózni. Néhány bennfentes szerint az egész éjszakát együtt töltötték, s együtt mentek fel az emeletre is.

Kíváncsian várjuk mi lesz a történet folytatása!”

A sorokon végig futott a szemem, többször is. Lekellet ülnöm, hogy végre felfogjam. Vége van mindennek! Az esküvőnek, az egészségemnek, mindennek!

Apa néma csendben ült velem szembe, az egész szobában a zokogásomat lehetett hallani.

-          Anne kérlek add ide az újságot. – nyújtotta ki a kezét apa.

Átadtam, majd megtöröltem a szemeimet s kíváncsian figyeltem.

-          Nem látszik, hogy te vagy az. – mosolyogott. – Csak hátulról látszol.

Jobban megnéztem a képet, majd rájöttem teljesen igaza van. Csak a hajamról és a ruhámról ismerhet fel Drwe, de ekkor kipattant egy ötlet a fejemből. Kibújtam a ruhámból, s átadtam apának.

-          Menj égesd el! – utasítottam.

Bólintott, és távozott. Elsétáltam a konyháig majd megkerestem a ollót. Elsétáltam a fürdőszobába, majd a kagyló peremére támaszkodva néztem magamat. Néhány könnycsepp elhagyta a szememet mikor legelsőnek belevágtam a hajamba. Szépen sorjában szabadultam meg a hosszabbnál hosszabb  tincsektől. A hátam közepéig ért a hajam, de mire végeztem már csak a vállamig ért.

Könnyek kíséretében söpörtem össze a hajamat, majd kidobtam őket. A tükör előtt ismerkedtem meg az új frizurámmal, majd mikor a gyereksírásra leszek figyelmes felszaladok Lanához.

Kivettem az ágyból majd szorosan magamhoz öleltem.

-          Anne! Megjött Drew. – tájékoztatott apa.

Lanával az ölemben lementem és üdvözöltem a férjemet.

-          Sziasztok! – lépett be az ajtón.

-          Szia! – köszöntöttem egy csókkal.

-          Tetszik a hajad drágám. – dicsérte meg az alkotásomat. – Olyan vad. – nevetett fel.

-          Köszönöm. – igazgattam a hajamat.

Drew a konyha felé vette az irányt, így apára tudtam figyelni.

-          Ügyes. – tátogta.

Idegtépő figyelemmel néztem a férjemet, ahogyan a reggeli újságot nézte.

-          Nézd már! Az a Bieber van benne. – nevetett fel, de közben a gabonapehely darabkák sorra hullottak ki a szájából.

-          Hogy? – érdeklődtem.

-          Megcsalta a barátnőjét. – lapozott egyet.

Apával szinte egyszerre fújtuk ki a levegőt. Hatalmas megkönnyebbülés volt. Mosolyogva vettem el előle a tálat s raktam be a mosogatógépbe. Leültem Lana mellé a kanapéra s onnan néztük meg ismét Ariellt a kishableányt.

-          Anya szerinted léteznek sellők? – kérdezte Lana.

-          Persze kicsim. – pusziltam meg a fejét.

Felálltam mellőle, elgémberedett végtagjaimat kinyújtóztattam s felmentem az emeletre a gyerekszobát raktam rendbe.

A napom hamarosan eltelt folyamatos pakolással, így azt vettem észre, hogy már sötét van. Fáradtan lekocogtam a lépcsőn, majd a földön játszó Drewot és Lanát figyeltem. Édesek együtt. Hatalmasat dobban a szívem mikor meglátom őket.

-          Na gyerünk fürdeni kishableány. – vettem fel az ölembe.

Gyorsan megfürdettem, s leraktam aludni, míg el nem aludt elmeséltem neki egy történetet. Pontosabban a történetet, az enyémet és az apukájáét. Nyomtam egy édes puszit az arcára, s lábujjhegyen kiosontam a szobából. Beledőltem az ágyba, majd behunytam a szemem és próbáltam Soha országba repülni. Észrevettem mikor Drew befeküdt mellém, de utána nem tudtam elaludni. Valami késztetést éreztem, hogy az ablakhoz menjek. Felálltam az ágyból , majd az kinéztem. De hirtelen két szempárral találtam magam szembe, s nagyon úgy néz ki nem csak én hanem ő is megijedt, ugyanis a létrával egyenesen hátrafelé dőlt, majd egy nagy puffanással a földön landolt.

Káromkodva kellet fel a földről, majd a fény felé sétált, hogy felismerjem. De kár volt, ugyanis már az elején tudtam, hogy Justin van itt.

-          Justin ugye tudod, hogy ez nem jó ötlet? – hajoltam ki az ablakon, s céloztam a balesetes dologra.

-          Tudom, de muszáj veled beszélnem. – suttogta. – Kérlek gyere ki.

Már járatos vagyok az ablakból kiugrásos témába, így most talpra estem. S Justin felé fordultam.

-          Itt vagyok. – jelentette ki.

-          Azt látom. – kuncogott fel. – Azt hittem nehezebben fog menni. – mosolyogott.

-          Mit akarsz mondani? – kérdeztem.

-          Menjünk arrébb. – ragadta meg a kezemet.

-          Remélem most nem hal meg senki. – forgattam meg a szemem.

-          Nagyon humoros. – válaszolt.

Az autója felé vezetett, majd úriemberekhez méltóan kinyitotta előttem az ajtót, s ő is beszállt mellém.

-          Anne. – kezdte. – Szeretlek, kérlek szökj el velem. Akár a világ végére is elmegyek miattad! – könyörgött.