16.rész

Nos itt a 16. rész:) Remélem elég izgalmas lett ;)

Döntésre jutottam. Ha most összegyűlik 40 kommi akkor több rész lesz mint 30:) Csak ti rajtatok múlik! <3

Az ember nagyon gyorsan közeledett felénk, s valamit kivett a zsebéből.

-          Anne! Amilyen gyorsan csak tudsz szaladj az óceánba! Ne nézz hátra csak fuss! Értetted? – nyomott le a földre Justin.

-          Miért?

-          Csak fuss! – emelte fel a hangját. – Ússz a víz alatt ameddig csak bírod, de minig jobbra tarts!

                                    

Egy aprót bólintottam, majd vártam a jelet. Justin elengedett, majd amilyen gyorsan csak tudtam elindultam lefelé. Sötét volt. Nem láttam semerre, csak az autó fénye világított. De ez is kevés volt, így elestem. Bukfenceztem egyet, majd lelapultam a földre. Hirtelen egy erős kar rántott fel. Maga elé tolt, majd úgy futottunk tovább. Egy hangos pukkanásra lettünk figyelmes, majd Justin teste megremegett.

Éreztem, ahogyan a víz elönti a lábamat, majd gyorsan belevetettem magamat. S ahogy Justin mondta vettem egy mély levegőt, s jobbra tartottam. Kinyitottam a szemem a víz alatt, ahol a sötétségen kívül nem nagyon látszott semmi. Csak, hogy fura volt a víz színe. Piros volt körülöttünk. Vér színe volt. Ekkor kaptam észbe, s rájöttem, hogy az a nagy dörrenés nem más volt mint a fegyver, ami egyenesen eltalálta Justint. Te jó isten! A levegőm is elfogyott, meg a sokktól is felkellett mennem a felszínre. Körbenéztem, de nem láttam sehol. Megijedtem. De nem sokkal később felbukkant mellettem.

-          Anne gyerünk tovább! – utasított.

-          Justin téged meglőttek! – akadtam ki.

-          Csak a lábamat. De nyomás! Indulj! – válaszolt higgadtan.

-          Csak a lábad? – lepődtem meg. – Csak a lábad? Még jó, hogy nem ölt meg! – kiabáltam. – Azonnal orvoshoz kell mennünk.

-          Anne jól vagyok! – bizonygatta.

-          Egy golyó van a lábadba, nehogy azt mond már, hogy jól vagy. – forgattam meg a szemem. – Nézd! Ott egy szikla, menjünk oda, s ott könnyen betudunk szaladni az erdőbe. – mutattam a sziklák felé.

Justin vett egy mély levegőt majd lemerült. Követtem a példáját, s a sziklák felé tartottunk célirányosan. Nagyon félttettem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen valaha megtörténik velem.

2 levegővétellel odaértünk. Óvatosan körülnéztem a szikla mögül. S rettentően örültem, mert nem volt ott senki. A kocsi még minig ugyanott világított. S az ember is ott volt, és minket kémlelt. 

-          Tiszta a levegő! – adtam jelentést.

-          Akkor menjünk! – szállt ki a vízből Justin.

Megragadta a karomat, majd erősen húzni kezdett maga után. Be szaladtunk az erdőbe, majd Justin berántott az egyik bokor mögé.

A szám elé rakta a kezét, majd magához húzott, s hallgatózott. Tisztán lehetett hallani, ahogy a távolban beszélgetnek.

-          Mássz a földön! A nagy fa felé menj! – mutatott Justin egy terebélyes fa felé.

Négykézlábra álltam, majd nagy levegőt vettem s elindultam a fa felé. Néha-néha hátranéztem s láttam, ahogy Justin idegesen nézz a hang felé. Tudom, hogy fáj neki, és a vérzik is, de nem meri beismerni. A férfi egója nem engedi.

Elértünk a fához, és a fa előnyeit kihasználva felálltam, s körbenéztem. Jobbról minden tiszta volt, de a bal oldalt lámpások közeledtek felénk. Hirtelen Justin lerántott a földre, majd ismét befogta a számat. Csak úgy recsegett-ropogott alattuk a talaj. A zaj egyre erősödött, ahogy közelebb értek hozzánk. Az idegességem a tetőfokon volt. Egy fél lábat láttam meg előttem, de Justin arrébbhúzott, így még pont nem láttak. A másik oldalról is közeledett valaki, ám valahol a távolba mocorgásra lettek figyelmesek így tovább álltak.

Aggódva fújtam ki a levegőt, majd  Justin felé néztem. Rengeteg vér távozott már el a szervezetéből. Tudtam, hogy az élete csak rajtam múlik. Felálltam, majd felrántottam magammal. Kezeit a nyakam köré helyeztem, majd átkaroltam, s óvatosan elindultam. Minden egyes mozdulatot olyan megfontoltan tettem, hogy biztosra tudtam, hogy nem fogunk lebukni. És így is történt. Épségben elértünk a kocsihoz, mellesleg hálát adtam amiért ide parkoltunk, s nem vittük fel a kocsit a dombra.

Láttam, ahogy Justin kezdi elveszíteni az emlékezetét. Gyorsan beraktam hátulra, elfektettem. Átszaladtam a sofőrülésre, majd elfordítottam a kulcsot. Tudtam hatalmas kockázatot vállalok el ha felkapcsolom a világítást, de egyszerűen muszáj volt! Nem láttam semeddig. Ahogy felkapcsoltam, egyből elkezdtek ránk tüzelni. Az összes ablak ripityára tört, de nem találta el semelyikünket egyik golyó sem. Kiértünk az országútra, s száguldottunk a legközelebbi kórház felé.

Úgy vezettem, mint még soha. Még a kanyarokban sem fékeztem. Csak repültünk a kórház felé, amihez hamarosan meg is érkeztünk. Beparkoltam azonnal az ajtó elé. Kicsaptam az ajtót, majd kiszabadítottam Justint.

-          Ha még magadnál vagy kérlek próbálj meg ráálni a jobb lábadra. – potyogtak a könnyeim.

Hallotta. Lerakta a fölre jobb lábát, én így áttudtam ölelni a derekát, s rohantam vele befelé. Ahogy a nővérek megláttak minket, egyből hoztak egy hordágyat s elvitték Justint.

-          Megkell műteni azonnal!

-          Készítsék elő a műtőasztalt!

-          Siessetek, vagy lehet lekell amputálni a lábát! – kiabáltak az orvosok.