17. rész

Elsőnek is: Köszönöm szépen az 57! kommentet!*.* Nagyon jól esik<3 S úgy néz ki a blog nem 30 részes lesz:) <3
Másodszor: Olvastam a komenteket és az egyik brutálisan jóól esett! Egy névtelentől kaptam, de nagyon szépen köszönöm!<3 
Harmadszor: Ismét olvasgattam, és olyan komentet találtam, hogy "mi lenne ha felraknád a 17-et???nem haragudnánk meg" Tessék? Hogy micsoda? Még neked áll fejlebb, hogy később jön a rész? Drágám akkor nem kell olvasni ;) Nem 2 perc megírni egy fejezetet, de te jobban tudod!;) 2 blogot írok ezen kivül, és nincs mindenre időm sajnálom! De ha nem tetszik, hogy néha később hozom, mivel nincs időm ne olvasd és ennyi.

Ui: ez megint kicsit rövidebb lett, de hamarosan hozok egy hosszút, csak ahoz idő kell! Ami nekem egyenlőre nincs :c
Na puszi :*

A fülemben egyre jobban hallatszódott a vér dobogása. Lerogytam a földre, a fejemet a kezembe temettem, majd óvatosan felnéztem s láttam, ahogyan betolják Justint a műtőbe. Éreztem, ahogyan a könny távozik a szememből, a forró bőrömön lecsurog. Megtöröltem az arcom, majd odalépett mellém egy nővér.

-          Kisasszony meg kell önt vizsgálni. Kérem fáradjon utánam. – nézett rám.

Felálltam a földről, majd lesütött szemekkel követtem a nőt. Nem akartam, hogy idegen emberek megnézzenek. Nem érzi át senki a helyzetem. Egyedül csak én. Én tudom mi történt, s mi nem történ volna, ha nem megyek ki otthonról. Otthon maradok Drew-val és Lanával. Most is békésen aludnék az ágyamban, s valami szép dologról álmodnék. Nem egy kórházban ülnék, idegeskedve.

-          Ezt vegye fel. – mosolyogott rám a nő, majd magamba hagyott a szobába.

Kibújtam a csurom vizes ruhából, majd felvettem a jó meleg fehér felsőt s egy ugyanolyan színű nadrágot. A nővér 2 perc múlva már a szobában is volt, s felültetett egy asztalra.

Lekezelte a horzsolásokat, amiből volt bőven, ugyanis nem tett jót az erdős mászkálás. Átnézte az egész testem, nem- e mászott belém kullancs, de nem. Kiültetett a váróterembe, ahol vegyes érzelmekkel vártam Justin hozzátartozóját.

-          Te! Te vagy a hibás mindenért! – futott felém idegesen egy fekete hajó nő.

-          Selena állj! – szólt rá egy barnahajú.

Felálltam a székről, ugyanis tudtam, hogy ezt nekem mondta.

-          Minden a te hibád! – állt meg előttem. – Hogy képzelted ezt, hogy kicsalod Justint ilyen későn?

-          Én.. – kezdtem bele.

-          Ige te! Te egy ócska kis szajha vagy. – meglendítette a kezét s célba vette az arcomat.

A pofon akkorát csattant az arcomon, hogy zengett tőle a fejem. Égetett. Biztos, hogy a nyoma is meglátszik.

Ismét elkezdtek záporozni a szememből a könnyek, majd újra összetalálkozott a testem, a jó hideg kővel.

-          Selena, Justin ment hozzá. – rakta rá a nő Selena vállára a kezét.

-          Ez komoly Pattie? – fordult felé.

-          Igen, teljesen komoly Selena. Tudod. – nyelt egy nagyot, majd a szemembe nézett. – Ő Justin gyerekének az anyja.

Fejemet egyből felkaptam, majd ránéztem Selenára. Láttam, ahogyan az arca egyre jobban bevörösödik. A szemeivel, ha már ölni tudna én már rég halott lennék.

-          Anne! – hallottam a folyosó végéről egy ismerős hangot.

-          Drew! – pattantam fel a földről, majd a vőlegényem felé kezdtem futni.

Kitárt karokkal várt, s mikor odaértem szorosan magához ölelt.

-          Jól vagy? – puszilt bele a hajamba.

Egy aprót bólintottam, majd még jobban hozzábújtam.

-          Lana? – kérdeztem.

-          Otthon van Robbal. – simogatta meg a karom.

Láttam, ahogyan az orvos kilép a műtőből, majd Selenáékhoz megy. Kitéptem magam Drew szorításából, s odaszaladtam az orvoshoz.

-          Sikeresen eltávolítottuk a lőszert. – mondta az orvos.

-          Belehet hozzá menni? – kérdezte Selena.

-          Igen, de egy bizonyos Anne Hall-t szeretne látni.

Nos, ha Selena eddig nem ölt volna meg, akkor biztos vagyok benne, hogy hamarosan befog következni. Ugyanis olyan arccal nézett rám, hogy azt hittem menten megöl.

Az orvos kinyitotta előttem az ajtót, majd egy gyors pillantást vetettem Selenára aki meglepő modon Drew karjai között sírt.

-          Szia Anne. – üdvözölt Justin.

-          Jobban vagy már? – ültem le az ágya mellé.

-          Egy golyóval több vagy kevesebb nem mindegy? – poénkodott.

Hangosan felnevettem.

-          Anne kérlek feküdj ide mellém. – csúszott arrébb az ágyon.

-          Tessék? – lepődtem meg. – De hisz kint van mindenki. – mutattam az ajtó felé.

-          Nem érdekel. – vonta meg a vállát. – Csak te érdekelsz.

Belenéztem abba a gyönyörű szép barna szemekbe, s azon nyomban elvesztem bennük. Vettem egy nagy levegőt, majd befeküdtem mellé, ahogyan kérte. Fejem alá helyezte az alkarját, majd szorosabban magához húzott. Felé fordítottam a fejemet, majd egy puszit nyomott az arcomra.

-          Justin ezt nem szabad. Bármikor megláthatnak. – húzódtam kicsit arrébb.

-          Abba hagyom, csak kérlek ne menj el! – húzott vissza magához ismét.

-          Nem! Egyszerűen nem bírom ki! – nyúlt az állam felé, majd ismét magához fordított, s ajkait az enyémre nyomta.

Kezeit a fejem alá rakta, így véletlenszerűen sem tudtam elhúzódni. Annyira szerettem volna érezni, ahogyan a nyelveink táncra kelnek, hogy a végén nyitott utat adtam Justinnak aki nem tétovázott. Amikor elválltunk egymástól döbbent szempárokkal találtuk magunkat szembe…