9.rész

Nos meghoztam a 9.részt=) Kicsit lapos lett, de a vége csattanós:)) Minimum 15 komi után hozom a kövit :*





-         Szállj be Anne. – utasított Rob.

-          Miért? – döbbentem meg a hangsúlyon.

-          Figyelj, ha azt akarod, hogy Justin megtaláljon akkor felőlem maradhatsz. De ha nem, akkor szállj be gyorsan!

Végigfutott minden lehetőség az agyamon. S jobbnak láttam, ha beszállok mellé.

-          Honnan tudod, hogy keres Justin? – csuktam be az ajtót, mikor beszálltam.

-          Felhívott. – felelte most már normális hangsúlyban.

-          És? – döbbentem le.

-          Megkérdezte, hogy nem-e láttalak valahol.

-          Mit mondtál neki?

-          Hogy nem.

Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem volt kedvem vele találkozni. Sőt látni sem akartam. Undorodom tőle.

-          Lefeküdtetek? – kérdezte Rob.

Félrenyeltem. Köhögtem párat, mire Rob a szemembe nézett, és ismét feltette a kérdést de most már hallani lehetett a hangján, hogy ideges.

-          Nem. – feleltem.

Rob arca visszatért a normálisba, sőt mosolygott is. Nem tudom miért érdekli, de nem is igazán érdekel.

-          Hova viszel? – törtem meg a csendet.

-          Hozzánk.

Sosem jártam még nála.  Így nem tudtam, mire számítsak. A ruhája alapján nem tűnik szegénynek, inkább gazdagabb. De hiszen egy bárt üzemeltet nem lehet olyan szegény. Vagy még is?

Befordultunk egy ismerős utcára, majd elhaladtunk Justin házánál. Benéztem az udvarra s Justin kint állt a ház előtt, az elhaladó kocsikat bámulta, majd egyenesen a szemembe nézett.

Egyből lehajtottam a fejemet.

-          Sötétített. Nem lát be. – mosolyogott rám Robbie.

Éreztem ahogyan elönt a pír. Gondolhattam volna, hogy nem visz el a ház előtt. Nem messze Justin házától megálltunk egy hasonló kinézetű háznál.

-          Megérkeztünk uram! – fordult hátra a sofőr.

-          Köszönöm Addy. Gyere Anne. – nyitotta ki előttem a sofőr az ajtót.

Hirtelen egy hatalmas kutya tartott felém megállás nélkül.

-          Justin állj!

Kérdően fordultam Rob felé.

-          Justin? Ez most komoly? – nevettem fel.

-          Hosszú sztori. – mosolyodott el. – Na gyere beljebb. – invitált beljebb.

Magamba még jót mosolyogtam ezen. Nem tudom mi történhetett közöttük, de nagyon érdekel. Ezért tovább firtattam.

-          Elmondod miért Justin a kutya neve? – néztem rá boci szemekkel.

Nem tudtam felfogni mit mond mert elképedtem. Ez a ház van annyira gyönyörű mint Justiné. Mindenütt bézs szín uralkodott. Nem látszódott rajta, hogy férfi uralom alatt áll.

-          Lakik itt veled valaki más is? – nézegettem meg a képeket, amiket a szekrényen találtam.

-          Senki. – jött egy hang a szobából.

Végig húztam a kezeimet a képeken, de valahogyan nagyon ismerősnek tűntek. Mintha láttam már volna valahol. Megakadt a tekintetem egy képen.. egy olyan képen amint én voltam. Ezer százalékig biztos voltam benne hogy az ott én vagyok.

A sapkámat anya évekig őrizte.

-          Anne kérsz… - akadt el a lélegzete mikor meglátta, hogy a képet a kezembe tartom. – Basszus.

-          Anne! Tudom, hogy itt vagy! – tört be az ajtón Justin.