7. rész

Nos meghoztam a 7. részt=) Kicsit hosszabbra sikerült mint a többi, ahogy ígértem.=)
Na ha sok-sok kommit kapok, akkor jön egy +18 rész, ismét!:)

-          Justin hazavinnél? – téptem ki magam a szorításából.

-          Persze. – bólintott.

Elsétáltunk az autóig, majd beszálltunk s elindultunk. Az út nagy része szótlanul telt, csak azért szólaltam meg, mert Justin nem tudta az utat. Tudom, eredetileg úgy volt, hogy nem mutatom meg Justinnak a „házamat” de most muszáj volt. Nem volt kire támaszkodnom, Teresát meg nem szeretném terhelni.

-          Justin tudod, éé.én nem olyan házba lakok mint te. – dadogtam.

-          Anne én sem kő gazdagon születtem. – nevetett fel. – Hidd el nekem is kemény volt az élet, sokat kellett ezért dolgoznom. Az életben semmi nem könnyű. – simogatta meg a combomat.

Szava hallatán megkönnyebbültem.  Biztonságot sugárzott. Tudtam, hogy nehéz lesz ha odaérek, de Justin végig ott lesz mellettem.

-          Ott fordulj balra, s menj egyenesen, majd a legelső háznál állj meg! – navigáltam.

Szép lazán bevette a kanyart. Nem lehetett, volna nem észrevenni a házat, ugyanis rengeteg rendőrautó világított a helyszínen.

Szó szerint kiugrottam az autóból, majd lerohantam a mólón a házig. 

-          Kisasszony nem mehet maga oda! – állta el az utamat egy rendőr.

-          Hol van Amanda? – ütöttem meg a férfi mellkasát.

-          Anne! – kiabált utánam Justin.

-          Maga Anne Hall?

-           Hol van a húgom? És mi történt vele? – ütöttem ismét meg a mellkasát.

-          A húgát meggyilkolták, kisasszony. Az elkövetőt nem találjuk. Fogadja őszinte részvétemet.

A fülemben dobogott a vér. Lábaim nem bírták tovább, így lezuhantam a földre.

Éreztem, ahogyan a rendőrautók sípoló hangja egyre halkabb lesz, ahogy a fényei egyre halványabbak lesznek. Kizártam magamból a jelent, és csak a múltra koncentráltam.

*Visszaemlékezés*

-          Anne, Amanda! Gyertek ajándékot bontani! – szólt anya a maga csilingelő hangján.

Bekopogtam a húgom szobájába,  majd együtt mentünk le. A karácsonyfát is együtt díszítettük föl. De persze attól a Jézuska hozta.

Leültünk a fa köré, majd Amanda kezdte az ajándékok kibontását.

-          Ez mi lehet? – rázta meg a szépen díszített dobozkát.  Nem habozott, egész egyszerűen letépte a csomagolást róla. – Úr Isten! Ez egy Bratz baba!! – sikítozott. 

A szüleim arcára kiült az önelégült mosoly. Megérdemelték. A húgom nagyon régen akart egy ilyen babát. Viszont nem tudom mi a jó bennük, akkora fejük van. Borzasztó ronda.

-          Anne! Nézd tud táncolni is! – ugrándozott.

A baba lábra kelt, majd egész egyszerűen elkezdett táncolni. Amanda ámulatba volt esve. Sose láttam még ilyennek.

-          Anne, most te jössz! – mosolygott anya.

Apa ideadott a húgomnál jóval kisseb dobozkát. Megforgattam, áttanulmányoztam, majd ahogy Amanda tette széttéptem én is a dobozt.

Egy gyönyörű nyaklánc volt. Swarovski. Azt hiszem. Tudom nem kis pénz egy ilyen nyaklánc, ezért szörnyen hálás vagyok a szüleimre. Odaszaladtam hozzájuk majd megöleltem őket, a húgommal együtt.

* Visszaemlékezés vége*

A fények világosodni, a hangok erősödni kezdtek.

-          Anne! Anne! Ébredj! – hallottam egy ismerős hangot.

Megpróbáltam kinyitni a szememet és egy alakot láttam előttem. Homályos volt. Elkezdett kitisztulni a kép. Justin ideges arcával találtam magamat szemben.

-          Jól vagy? – segített felkelni.

-          Be.. bekell mennem. – indultam a ház felé.

-          Nem mehetsz még be Anne. – fogta meg a kezemet Justin.

Kitéptem kezéből a sajátomat, és elkezdtem a ház felé rohanni teljes erőből. Néha meg-meg szédülve de szaladtam. Kijátszottam a rendőröket majd berohantam a házba, az emeletre egyenesen Amanda szobájába. A babát kerestem. A szekrényében mindent feltúrtam, de nem találtam sehol.

-          Hát persze! – csaptam a homlokomra.

Amandának a szobája televolt rejtett zugokkal. A falhoz szaladtam, ahol a szellőzőről eltávolítottam a rácsot, majd benyúltam és megtaláltam amit szerettem volna. Kihúztam onnan, majd szorosan magamhoz öleltem. Megtisztítottam a portól a haját, s elrejtettem a zsebembe.

-          Hol a francba vagy Anne?! – kiabált idegesen Justin.

-          Menjünk innen Justin. – álltam fel.

***

Szótlanul ültünk egymás mellet a mólóparton, mindkettőnk lába belelóg a melegnek nem mondható vízbe. Mindketten elvagyunk merülve a saját gondolatainkba. Nehéz lesz végig csinálni az Amandával kapcsolatos dolgokat, de tudom Justinra számíthatok. Mellettem lesz.

Egy meleg kart érzek a nyakam köré fonódni majd közelebb húzott magához. Átkaroltam a derekát, majd szorosan hozzábújtam, s néztem a felkelő hold sugarait.

Elővettem a babát a zsebemből, majd hátrasimítottam a haját, s visszaidéztem az emlékeket. Amandának ez volt az egyetlen tárgybeli emléke a szüleimtől. Ez volt az ő kis kincse. Senkinek nem adta oda soha. Megnyomtam a babán a gombot, ami a táncoláshoz kell. Nyikorgó, kattogó hangot adott ki, majd táncra kelt. Elképesztő, hogy ennyi idő után még minig tud táncolni.

-          Gyere! – húzott fel Justin.

-          Mit csinálsz Justin? –érdeklődtem.

-          Táncolunk. – jelentette ki.

Elsőnek csak azt hittem viccel, de mikor lerakta a fölre az Ipodját, és elindította a zenét rájöttem, hogy nem vicc volt. Megfogta a kezemet, majd közelebb húzott magához. Kezeimet ráhelyeztem a vállára, ő pedig lecsúsztatta a derekamra az övéit. Nem tudom mit gondolhattak rólunk a járókelő emberek. Talán, hogy két idióta táncol a mólón? Fogalmam sincs. De nem is érdekel, ugyanis csak az számít, hogy Justin itt van velem.

-          „Oh I, Oh I...
I Love You
And Everything's gonna Be Alright, ai-ai-ai-aight
Be Alright, ai-ai-ai-aight” – énekelte fel Justin s szorosan tartott, miközben a szemembe nézett egész végig.

Justin megpörgetett, majd szorosan magához húzva megcsókolt.